Az Európai Energiabiztonsági Stratégiáról (EESS) és a stratégiához készült európai parlamenti jelentéstervezetről rendezett műhelybeszélgetést Jávor Benedek, a zöld frakció árnyék-jelentéstevője a Lövőház utcai Európa Házban január 5-én. A találkozó célja volt a hazai szakértők tájékoztatása és a véleményük megismerése, majd tolmácsolása az EU felé. Meghívott hozzászólók voltak Aradszky András, az NFM energiaügyi államtitkára, Ámon Ada, az Energia Klub igazgatója és Deák András György külpolitikai szakértő a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjától . A következőkben ismertetünk néhányat az elhangzott gondolatokból. Az írás végén találhatók a Levegő Munkacsoport észrevételei, amelyeket írásban juttatott el a parlamenti képviselőhöz.

Nagyon időszerű az energiabiztonság napirendre tűzése Európában.  A gazdasági válság ugyan csökkentette az energia iránti keresletet, de a fő trend a világban az energiaigények növekedése a korlátos erőforrás-bázison, ami törvényszerűen fog a kínálat szűküléséhez és az energiaárak emelkedéséhez vezetni. Ehhez lehet valamilyen mértékben adaptálódni, de az adaptációnak jelentős idő- és költségigénye van. Tehát helyes, hogy az EU most, 60 dollár alatti olajár mellett is foglalkozik a témával.

81%

Év végéig még

19 101 233 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Másrészt az EU-ban az energiaellátás területén nincs koordináció, nincs szolidaritás. Ha egy tagország bajba kerül, az Unió nem segít. A tagországok külön-külön keresik az energiabiztonság javításának saját útjait. Több ország például atomerőművet épít.

A lökést a tavasszal kirobbant orosz–ukrán viszály adta, mely a stratégiát készítő Európai Bizottság szerint az uniós energiabiztonságot, elsősorban a gázellátást veszélyezteti. Az unió 66 százalékban gázimportra szorul, melynek 39 százaléka Oroszországból származik. (Ez a felhasznált gáz 27 százaléka.) Hat tagország teljesen vagy nagymértékben az orosz importtól függ, jelenleg kicsiny a lehetőségük az import diverzifikációjára. Magyarország is ilyen, bár próbál erőfeszítéseket ennek enyhítésére. A stratégia kiemelt figyelmet fordít a rövid távú gázellátási problémákra. A jelenlevők között azonban nincs egyetértés abban, hogy indokolt-e ekkora félelem az orosz gázszállítás esetleges befagyásától. Oroszországnak létérdeke az energiaexport, és a hálózatok Európa felé vannak kiépítve. A bizonytalanságok részben az EU Oroszországgal szemben tanúsított felemás magatartásából, lebegtetésekből származnak (orosz tulajdonszerzések európai cégekben, a Nabucco, a Déli áramlat körüli huzavonák, a felemás embargó stb.).

Nem egyértelműen támogatott az egységes belső energiapiac. Ennek egyik feltétele lenne az azonos fejlettségű, közös infrastruktúra hálózat mind a gáz, mind az áram esetében. Egységesebb szabályozásra és harmadik féllel szemben közös fellépésre is szükség lenne. Ne szorongjon magát egyedül érezve egy-egy kisebb tagország, hanem használják ki az együttes fellépés erejét az alkuk során. Azonban annyira eltérőek országonként az adottságok, az elképzelések, hogy egy közös energiapiacnak csak nagyon súlyos, kiterjedt válsághelyzetben lenne valószínűsége. (Mutatja ezt a magyar-osztrák, -szlovák, -horvát, -román gázvezetékekkel kapcsolatos eltérő együttműködési készség is.) Magyarország egységes európai energiapolitikai keretet, de – a versenyképesség, a megújulók és egyéb adottságok eltérései miatt – regionális szintű energiapiacokat tart ésszerűnek.

A hozzászólók felvetették, hogy vajon a „függetlenedés a függőségtől”, az önellátásra törekvés vagy a diverzifikáció, a megbízható importforrások biztosítása jelenti-e a nagyobb biztonságot és gazdasági racionalitást Európának.

A tervezett uniós fejlesztések jórészt rövid távúak, a közép és hosszú távú beruházások finanszírozási forrásai nem tisztázottak. Jelenleg 33 nagy stratégiai projekt ismert, főképp gázvezetékek, tárolók, kisebb részben áramhálózatok. (A háttérben pedig még mintegy 200 kisebb projekt van előkészítve.) Az energiakereskedők ugyanakkor aggályosnak tartják, hogy a válság óta drasztikusan csökkenő kereslet, a megújulók kötelező átvétele, az alacsony energiaárak és egyéb kockázatok miatt évek óta halogatják a befektetők a szükséges új erőműberuházásokat. Leltárt kellene összeállítani a különböző jellegű és támogatott, illetve piaci alapon létrejövő beruházásokról, és megvizsgálni az indokoltságukat. Csökkenteni kellene a – gyakran a nagyvonalú támogatásokkal kiépülő – túlzott kapacitások (pl. a rotterdami LNG terminál), illetve a hosszabb távon szükséges, de a piaci viszonyok és a szabályozók miatt késlekedő beruházások megvalósításának kockázatát.

A stratégia nem kapcsolódik szorosan más szakpolitikai dokumentumokhoz, gyenge az összhang más uniós célkitűzésekkel. A termelői érdekek erőteljes képviselete érződik a belső energiatermelés fokozásában. Az energiahatékonyság, a klímavédelem, a megújuló energiák és az energiaigény várható alakulása (a felhasználás csökkentése) kevesebb figyelmet kapott. Bár az anyagban szerepelnek az uniós elvárások, a palagáz-kitermelés, a szénbányászat, a nukleáris technológia kiépítése esetenként ütközik a gyakorlatban a környezetbiztonsági, klímapolitikai, hulladékkezelési stb. irányelvekkel. Itt az ismert dilemmával szembesülünk. Ha tekintettel vagyunk a klímaváltozás elleni harc hosszabb távú szempontjaira, akkor rövid távon egyes vélemények szerint lemaradhatunk a gazdasági versenyben. (Bár számos tanulmány ezt cáfolja. – B.E.) Ugyanez igaz az energiabiztonság megteremtésére is. Ha annak érdekében, hogy hosszabb távon biztonságos energiaellátást élvezzünk, most kiköltekezünk (infrastruktúra, K+F stb.), akkor Európa lemaradása az USÁ-hoz, Kínához stb. képest fokozódhat. (Más vélemények szerint egy körültekintő, hosszú távú infrastruktúrafejlesztés jelentheti az egyik kitörési pontot Európa számára. – B.E.) Törekedni kell annak az egyensúlynak a megtalálására, mely úgy vezet a jövőbeni klímavédelmi és energiabiztonsági célok irányába, hogy közben nem veszélyezteti jelentősen mostani versenyképességünket.

Az erősen adóztatott európai energia ára sokak szerint rontja-e Európa versenyképességét az Egyesült Államokkal szemben, ahol – az államok közötti nagy szórások mellett is – jóval alacsonyabb az energia átlagára. (Az alternatíva viszont a más adók növelés vagy közszolgáltatások lerontása, a szociális kiadások csökkentése lenne, ami minden bizonnyal nem jó megoldás. – B.E.) Az energiát terhelő adók Európában a költségvetés fontos bevételi forrásai, a szociális kiadások fedezésére szolgálnak. Bár a szociális biztonság eltérő az egyes tagországokban, még mindig nagyobb a létbiztonság itt, mint az USA-ban. Ezt meg kellene őrizni.

Nincs egyetértés abban, hogy mennyire foglalkozzon a stratégia az energiaszegénységgel. A jelenlegi szűk, szektorszemléletű tartalomhoz képest az energiaszegénység túlságosan összetett és országonként nagyon eltérő probléma. (A Levegő Munkacsoport szerint itt lenne az idő az energiaszegénység tárgyalását új alapokra helyezni. Zöld államháztartási reform, amely elsősorban a természeti erőforrásokat és nem az élőmunkát adóztatja, a tagországok lakáspolitikájának harmonizálása, klíma- és erőforrástudatos lakossági értékrend kialakulása jelentősen csökkentené az energiaszegénységet is. – B.E.)

A tervezett hatalmas infrastruktúra nincs forrásoldalról megalapozva. (Hasonlóan Juncker 300 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagjához, amelyből csak 21 milliárd euró a vissza nem térítendő közpénz, sőt annak egy részét is már elígérték különféle projektekre.)

Vitatott a megújuló energiák támogatásának mértéke. Egyes vélemények szerint a megújuló technológiák még ma is túl drágák, komoly adófizetői támogatás nélkül nem életképesek, „csak a gazdag országok engedhetik meg maguknak”. Vásárlóként például pillanatnyilag alacsonyabb árat fizetünk a Németországból importált energiáért, mint amennyit a megújulók átvételéért odakinn fizetnek. Számos tanulmány jelent meg azonban arról, hogy a fosszilis energia és a nukleáris energia is hasonló nagyságrendű támogatásban részesül, mint a megújulók. Ezek a támogatások azonban gyakran rejtve maradnak a nyilvánosság előtt. (Az Oettinger-féle 2012-es jelentés támogatási arányokra vonatkozó részét megpróbálták annak idején kihagyatni az anyagból.) Ide sorolandók a környezeti károk, azok a hatalmas externális költségek is, amelyeket az egészségügyet terhelik. Európa egyes országainak nagy szénvagyona miatt is ez igen jelentős kérdés.

Nem foglalkozik a stratégia súlyának megfelelően az egyes szektorokkal. Az igen sok energiát igénylő közlekedés alig kerül említésre. Az olajbeszerzés diverzifikált az unióban, az olajellátás biztonságában azonban a résztvevők között nincs egyetértés. (Az orosz olajimport sem elhanyagolható arányú. Az olajexportáló országok politikai fegyverként használják a kitermelésük alakítását. Az árak pedig erősen ingadoznak, ahogy azt az elmúlt évtizedben is tapasztalhattuk.) A szállítás-közlekedés terén is hiányzik a hatékonyság és a takarékosság szétválasztása. Nemcsak a járművek korszerűsítésével, hanem jobb logisztikával is lehet a mobilitáshoz szükséges energiaszükségletet csökkenteni, a biztonságot fokozni.

A Levegő Munkacsoport hozzászólása

Legelőször is köszönjük a tájékoztató megszervezését. Nagy szükség lenne minél több hasonló rendezvényre, ahol ütköztethetők az álláspontok, jobban megértjük, és javunkra fordíthatjuk az EU politikáját, lehetőség van a horizontális szempontok egyeztetésére is.

 Néhány konkrét megjegyzés a stratégiához:

1)      A környezeti és éghajlatvédelmi szempontok nem szerepelnek súlyuknak megfelelően. Érvényesüljön a szennyező fizessen elv, azaz a negatív externáliákat vegyék figyelembe a döntéseknél, és mielőbb építsék be az árakba. Mutassák ki, hozzák nyilvánosságra, és számolják fel a fosszilis energiák és az atomenergia közvetlen és közvetett támogatását. Hiányoljuk a kvótakereskedelem, a differenciált energiaadó és egyéb szennyezés-függő pénzügyi eszközök befolyásának megemlítését. A tervezett szabályozók ismerete segítséget jelentene a tagországoknak az energiamix kialakításához, orientálná a termelőket, a befektetőket (palagáz, szénbányászat). A megújulókkal kapcsolatos támogatás is más megvilágításba kerülne.

2)      Az energiaszegénység, óriási arányeltérésekkel, de minden országban jelen van. Mivel az infrastruktúrafejlesztések nagyobb részben az uniós állampolgárok adóiból történnek, elvárható, hogy az energiaszegénységre is legyenek EU-s követelmények (és szankciók). Az EU-ban is veszedelmesen növekszik a jövedelemegyenlőtlenség.  Az uniós csatlakozásunk idején rengeteget hallottunk a szolidaritásról, mint a közös Európa egyik legfontosabb alapértékéről. Ezt az elvet juttatná érvényre egyebek között egy olyan bérrendszer, amely alapján a bérből élők mindegyike képes lenne az energiaszükségletének költségeit (is) fedezni, valamint egy olyan szociális háló, amely a rászorultakat (és csakis azokat) közpénzből megfelelően támogatja.

3)      A K+F+I eredményei versenyélénkítő eszközök és növelik a rugalmasságot (pl. energiatárolás, e-közlekedés). Jelentőségének megfelelően kellene szerepeltetni a stratégiában.

4)      Az energiabiztonságot elsősorban a diverzifikációval kívánják elérni. A keresletcsökkentő beavatkozások alig kapnak helyet az anyagban. A megtakarítást célzó beavatkozások gazdaságosságával kapcsolatban nagyok a véleményeltérések. Valóban vannak igen költséges, lassan megtérülő beavatkozások, mint pl. egyes épülettípusok energetikai felújítása, azonban a szektorokon átnyúló, komplex innovációk között vannak, amelyek gazdaságosan alkalmazhatók lennének a kereslet csökkentésére (kereskedelem, városszerkezet, vízgazdálkodás, mobilitás stb.). A regionális rendszerek mellett a decentralizáció, az önellátás esetenként nagyobb takarékosságra ösztönöz. A források bővítésére pedig a lakossági kisbefektetések, a közösségi rendszerek is jó lehetőségek.

5)      Az egyes országok közötti hatalmas különbségek lehetetlenné teszik egy egységes energiapiac, hosszú távú, kiszámítható európai energiapolitika kialakítását. Javasoljuk, hogy állítsanak össze egy olyan indikátorrendszert, amely minden országnak az energiához közvetlenül vagy közvetett módon kapcsolódó mutatóit tartalmazza (egy főre jutó energiafogyasztás, ühg, egységnyi GDP-hez szükséges energiamennyiség, import aránya, természeti kincsek, gazdaságszerkezet, az energiahálózatok színvonala, településszerkezet, a megújulók jellege, a geopolitikai és történelmi örökségek stb.) Ezek mind ismert adatok, csak a rendszerezésük lenne feladat. Az érdekek, sajátosságok ismeretében könnyebb lenne megérteni és összehangolni a közös politikákat, a szabályozásokat, a fejlesztéseket. A Magyarország által is támogatott regionális energiarendszerek hosszú távú, költség-hatékony kiépítéséhez is pontosabb támpontokkal szolgálhatna.

 Magyarország jelentős mértékben szorul energiaimportra és az importja nem diverzifikált. Az energiabiztonság kérdését Magyarországnak nagyon komolyan kell venni, ennek érdekében a stratégiában foglalt javaslatok megvalósítását haladéktalanul meg kellene kezdenie. Egyrészt támogatnia kell az európai integrációs törekvéseket és megfontoltan kell politizálnia Oroszországgal. Másrészt érdemben kell javítania az energiahatékonyságot, ösztönöznie az energiatakarékosságot, fejlesztenie a hazai megújuló kapacitásait, illetve az ezek létrehozását segítő technológiai képességeit, beleértve egy sokkal szélesebb körű szakemberképzést is.

Fontos lenne az európai törekvéseket és célokat figyelembe véve újragondolni a hazai teendőket. Aradszky András államtitkár említette, hogy sor kerül a 2012-ben kidolgozott Nemzeti Energiastratégia időszaki felülvizsgálatára. Ez jó lehetőség az aktuális hazai feladatok átgondolására.

Beliczay Erzsébet
(Köszönettel Lontay Zoltánnak a cikk megírásához nyújtott segítségért)