A 2010-es kormányváltás után rögtön gyors tempóra kapcsolt a Fidesz, és ezt a szintet négy évig tartotta. Fegyelmezett kormánypártok és változatosan tiltakozó ellenzék. Terjedelmes egyéni képviselői indítványok és a vitatott kérdések gyors parlamenti átfuttatására használt kivételes sürgősségi eljárás. Ilyen volt a törvényhozás a 2010-2014-es ciklusban.

A Policy Solutions Törvénygyártók projektje az előző két elemzésében a 2. Orbán- és a Gyurcsány-Bajnai kormányokat hasonlította össze a jogalkotási munka főbb jellemzői alapján. Az alábbiakban a 2010-2014-es időszakot vizsgáljuk néhány további szempont szerint. Áttekintjük a benyújtott törvényjavaslatok számának és terjedelmi trendjeinek alakulását, a sürgősségi eljárások használatának gyakoriságát és az ellenzék szavazói magatartását.

A 2010-2014-es parlamenti ciklusban rögtön gyors tempóra kapcsoltak a kormánypárti frakciók, és ezt a szintet később is tartották. Sőt, az utolsó teljes évben, 2013-ban fogadták el a legtöbb törvényt (247-et). A négy év során ugyan csak kis mértékben, de folyamatosan nőtt a benyújtott törvény- és törvénymódosítási javaslatok száma. Az is igaz ugyanakkor, hogy a ciklus második felére jelentős csökkenés következett be a sürgősen tárgyalt előterjesztések számában. Míg az első két évben 55, illetve 59 előterjesztést tárgyaltak sürgősen, az utolsó két teljes évben ennek majdnem harmadára, 23-ra és 21-re esett vissza a sürgősen tárgyalt javaslatok száma. Aránylag intenzíven éltek viszont a kormánypártok a 2011 végén bevezetett kivételes sürgősségi eljárással. Az Országgyűlés az utolsó két évben a sürgős eljárások körülbelül felét ebben a kiemelt módban, azaz nem csak felgyorsított, hanem jelentősen lerövidített és leegyszerűsített eljárásban tárgyalta.

Sokszor ütköztek a kormánypárti előterjesztések teljes ellenzéki elutasításba. A 2010-2014-es ciklusban 51 törvényt fogadtak el ellenzéki szavazat nélkül, míg összesen 366 előterjesztést (ez az elfogadott törvények 43 százaléka) az összes ellenzéki képviselő 10 százalékánál is kevesebben támogattak. A támogatás hiányát azonban nem csak a “nem” szavazatok jelzik. Az ellenzéki képviselők számos esetben inkább a távolmaradás vagy a tartózkodás eszközeihez folyamodtak. A Jobbik frakcióból a képviselők majdnem 20 százaléka hiányzott átlagosan a szavazásokon. Az MSZP-s képviselők átlagosan 40 százaléka nem vett részt a szavazásokon, az LMP frakció esetében ez az arány pedig átlagosan a képviselők nagyjából harmada. Az ellenzékkel szemben a kormánypártok képviselői sokkal fegyelmezettebben vettek részt a zárószavazásokon: mindkét kormánypárti frakció esetében messze 10 százalék alatt volt a hiányzások aránya.

Bár arra is van példa, hogy az adott törvényszöveg alacsony prioritása indokolta a nagyszabású távolmaradást, sok esetben egyértelműen bojkott-jelleget öltött az ellenzék meg nem jelenése.Az ellenzéki képviselők jelentős többsége (legalább 80 százalékuk) mindössze 39 esetben szavazott igennel az előterjesztésekre, ebből 33 nemzetközi szerződés elfogadása volt, ami viszont szinte mindig rutinszavazás. A 2010-2014-es ciklusban alig volt tehát olyan törvényjavaslat, amely az ellenzék támogatását megkapta volna, és ezt a szavazásokon való jelenléttel és voksolással is alátámasztották volna. Igaz, arra sem volt esélyük, hogy saját javaslataikhoz a Fidesz támogatását megnyerjék: az egész ciklus alatt mindössze három ellenzéki (egy LMP-s és két jobbikos) előterjesztést fogadott el az Országgyűlés, ami a 860 elfogadott előterjesztéshez viszonyítva egész százalékban nem is mérhető (0,003 százaléknak felel meg).

Indoklással együtt az átlagos törvény szövege – módosítók nélkül – 72 oldal körül volt a 2010-2014-es ciklusban, bár a tetemes terjedelmű nemzetközi szerződések nélkül ez a szám 32 oldalra esik vissza. Egy átlagos előterjesztésre 16 módosító javaslat jutott 2010 és 2014 között, a már aláírt nemzetközi szerződések figyelembe vétele nélkül pedig átlagosan 20 módosító jutott egy törvényjavaslatra. Az egyéni képviselők által beterjesztett törvény-, illetve törvénymódosítási javaslatok terjedelme is figyelemreméltó: 5 előterjesztés hossza bőven meghaladja a 100 oldalt (ebbe a körbe tartozik például a médiatörvény, valamint a választási eljárásról, illetve az Országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény), 12 meghaladja az 50 oldalt, és 81 hosszabb 10 oldalnál.

Az összes előterjesztés átlagában alig több mint egy hónap, 33 nap telt el a benyújtástól az elfogadásig. Ha a legtöbb esetben simán átmenő nemzetközi szerződéseket kivesszük a teljes halmazból, akkor egy kicsivel tovább, 36 napig tartott egy folyamat. Valamivel gyorsabban haladtak viszont az egyéni képviselők előterjesztései, amelyek átlagos átfutása 30 nap volt. A sürgős tárgyalásban elfogadott törvényeken pedig valamivel kevesebb mint 30 nap alatt esett túl az Országgyűlés. A kivételesen sürgős eljárások ezzel szemben szélsőségesen felgyorsították az elfogadás folyamatát: ezek a javaslatok átlagosan négy nap alatt mentek át. Az újonnan bevezetett módszer a normál módon elfogadott törvényekhez képest átlagosan tehát majdnem tízszer gyorsabb elfogadást tett lehetővé.

A nemzetközi szerződések kötelező hatályát elismerő és azokat kihirdető törvényeket nem számítva, négy év alatt összesen 127 esetben (ez a nemzetközi szerződések nélkül számolt előterjesztések 18 százaléka) sürgős tárgyalás keretében fogadták el a törvényeket, valamint további 24 esetben (3,4 százalék) kivételesen sürgős eljárásban. Kifejezetten érdekes, hogy ezekhez az előterjesztésekhez átlagosan majdnem kétszer annyi (31) módosító érkezett, mint a normál eljárásban elfogadott törvényjavaslatokhoz. Ez azt sugallja, hogy ezeken a törvényeken nem csak gyorsított tempóban akart átesni a Fidesz-KDNP, de egyben vitatottabb, kényesebb témák is voltak.