Global Voices

Putyin és a Vörös tér kamu menyasszonyai

Szeptember második hétvégéjén Moszkva több mint fél milliárd rubelt (majdnem két és fél milliárd forintot) költött egy fesztiválra, amely a város 869. szülinapját volt hivatott megünnepelni. Volt ott minden: hatalmas tűzijáték, nehéz városi járművek felvonulása (több úttisztító autó vonult fel, mint amennyit az ember valaha látni akar) és ezer más látványelem, amelyet a hivatalnokok bemutattak. Vlagyimir Putyin elnök, aki a szeptember 10-én, szombaton a Vörös téren tartott főműsoron vett részt, egyszerre volt néző és showelem.

De nem csak Moszkva hosszú történetét ünnepelték, nagyon úgy tűnik, hogy a látványosságot úgy szervezték, hogy az emlékeztesse az oroszokat arra, hogy milyen férfias és forróvérű is az elnökük.

Szombaton egy Kreml-közeli újságíró, Dmitrij Smirnov tweetelt Putyinról egy rövid videót, amint az elnök átsétál a Vörös téren egy nagy csoport, fehér esküvői ruhába öltözött nő között. Putyin hangosan gratulál a csoportnak, majd megáll náluk, hogy pózoljon a szefikhez. „Mind gyönyörűek vagytok!” – mondja nekik. „Amikor Putyin arra jár, felejtsd el a vőlegényedet” – írta Smirnov a videó fölött.

Mint azonban utóbb kiderült, nincsenek is vőlegények. Az internetezők később beazonosították az egyik nőt az Instagramon, és hamar kiderült, hogy az elnököt körülvevő „menyasszonyok” csak jelmezt viselnek.

Evgenyija Konovalova, aki megszerezte az egyik helyet Putyin mellett, több menyasszonyi ruhás fényképet is feltöltött a hétvége folyamán a Vörös térről. Egy elnökös szelfit is megosztott. „Az esküvőm Vlagyimir Vlagyimiroviccsal”, viccelődött a kép alatti kommentekben. Egy másik fénykép alatt fedte fel, hogy dolgozni ment az ünnepi forgatagba a jelmezben.

No comments ? #Putin#Путин#president#presidentPutin#деньгорода#москва#москва869

A photo posted by ??Евгения?Коновалова?? (@evgenia_alex) on Sep 10, 2016 at 2:28am PDT

No komment.

Ludmila Vasziljanszkaja is tagja volt a „menyasszonyok csoportjának”. Az ő instagramos videói alapján arra következtethetünk, hogy Konovalovával együtt valamiféle táncos előadás részei voltak a fesztiválon.

A moszkvai események után Putyin Novgorodba utazott Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnökkel, hogy helyi halászokkal találkozzon, akiknek új szövetségi támogatásokat ígértek. Azok után viszont, hogy a találkozón készült fényképeken szereplő egyik horgász egy méregdrága karórát viselt, az interneten felreppent egy spekuláció, amely szerint az elnök valójában színészekkel találkozott.

A kettős PR mutatvány egyből netes viccelődéshez vezetett, Putyin kritikusai már azt feszegetik, hogy vajon az elnök maga valódi-e:

Egy kamu ország: kamu menyasszonyok Moszkvában, kamu halászok [Novgorodban]. Putyin valódi egyáltalán? — Мuд Роисси (@Fake_MIDRF) 2016. szeptember 12.

Kevésbé hízelgő, hogy Konovalova méretes dekoltázsát látva sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a nő valójában nem modell, hanem prostituált. Leonyid Volkov, a megtépázott demokratikus ellenzék egyik vezető figurája, Vlagyimir Putyin hangos kritikusa is erre jutott:

Mindenki olyan meglepett, hogy Putyin prostituáltakkal fotózkodik, mintha a róla készült képek 99%-án nem ugyanez lenne. — Leonid Volkov (@leonidvolkov) 2016. szeptember 14.


Ezt a bejegyzést a Global Voices Online magyar oldaláról vettük át. Szerző: Kevin Rothrock. Fordító: Katona Fruzsina. A bejegyzésre a Creative Commons 3.0 licenc vonatkozik.

 

Megosztás